Korábbi díjak
A díjat olyan különleges elismerést érdemlő, kiemelkedő projekteknek ítélik oda, melyekben Panasonic berendezéseket alkalmaztak.
![](https://www.aircon.panasonic.eu/uploads/__/clima_happenings/2021/PRO AWARDS/03-01-02-WH-PROAWARDS-PANASONIC-21.jpg)
PRO Awards ’18
A kétévente megrendezésre kerülő Panasonic PRO Awards 2014 óta létezik, és Európa-szerte díjazza a tervezés, a specifikáció és a telepítés terén kiemelkedő eredményt nyújtó Panasonic létesítményeket. A PRO Awards 3. fordulója 2018-ban indult, a győzteseket 2019-ben jelentették be.
A PRO Awards az eddigi legnagyobb számú pályázatot vonzotta: több mint tíz európai országból érkeztek pályázatok, nyolc kategóriában.
A győztes pályázatok minden kategóriában hatékony megoldásokat nyújtottak, és hatalmas elkötelezettségről és szenvedélyről tettek tanúbizonyságot a fenntartható fűtés és hűtés fejlődése iránt.
A bírák olyan projekteket kerestek, amelyek az innováció mellett a fenntarthatóság, a magas energetikai teljesítmény, a költséghatékonyság és az esztétika terén is bizonyítottak.
David Frise, a Building Engineering Services Association (BESA) brit bírája és vezérigazgatója a következőket mondta: „A Panasonic PRO Awards a Panasonic-projektek magas színvonalát mutatja, és nagyszerű volt látni, hogy a tervezésre, az energetikai teljesítményre és a fenntarthatóságra is összpontosítanak. Gratulálunk a nyerteseknek a jól megérdemelt győzelemhez!”
A 2018-as PRO Award nyertesei:
![](https://www.aircon.panasonic.eu/uploads/__/clima_happenings/2021/PRO AWARDS/03-02-WH-PROAWARDS-PANASONIC-21.jpg)
Legjobb lakóingatlan projekt
Climamarket Efendulov LTD, projekt: Varna Wave, Bulgária
![](https://www.aircon.panasonic.eu/uploads/__/clima_happenings/2021/PRO AWARDS/03-03-WH-PROAWARDS-PANASONIC-21.jpg)
Legjobb kiskereskedelmi projekt
Tech Refrigeration & Air Conditioning, projekt: Victoria's Secret Dublin, Írország
![](https://www.aircon.panasonic.eu/uploads/__/clima_happenings/2021/PRO AWARDS/03-04-WH-PROAWARDS-PANASONIC-21.jpg)
Legjobb kereskedelmi projekt
Fernando Oliván Avilés, projekt: Citroën Aramóvil Zaragoza, Spanyolország
![](https://www.aircon.panasonic.eu/uploads/__/clima_happenings/2021/PRO AWARDS/03-05-WH-PROAWARDS-PANASONIC-21.jpg)
Különdíjban részesültek:
![](https://www.aircon.panasonic.eu/uploads/__/clima_happenings/2021/PRO AWARDS/03-06-WH-PROAWARDS-PANASONIC-21.jpg)
Legjobb innovációs projekt
PCC, projekt: Christian Liaigre kiállítóterem, Franciaország
![](https://www.aircon.panasonic.eu/uploads/__/clima_happenings/2021/PRO AWARDS/03-07-WH-PROAWARDS-PANASONIC-21.jpg)
Legjobb energia-hatékonyságú projekt
Instalaciones Durcal, projekt: Residencial Alarifes II, Spanyolország
![](https://www.aircon.panasonic.eu/uploads/__/clima_happenings/2021/PRO AWARDS/03-08-WH-PROAWARDS-PANASONIC-21.jpg)
Legjobb GHP projekt
Aircon Sales & Service, projekt: Allstate Offices, Mays Meadow, Észak-Írország
![](https://www.aircon.panasonic.eu/uploads/__/clima_happenings/2021/PRO AWARDS/03-09-WH-PROAWARDS-PANASONIC-21.jpg)
Legjobb fenntartható projekt
Mardo Kältetechnik GmbH, projekt: Neubau ITK Engineering GmbH, Németország
Panasonic PRO Awards díj 2016
A 2016-ban, a második fordulóval visszatérő PRO Awards a Panasonic fűtési és hűtési rendszerek kialakításában, műszaki megoldásaiban, telepítésében és üzembe helyezésében elért kiváló eredményeket hivatott elismerésben részesíteni.
Egy európai szakértő zsűri választotta ki a négy főkategória győzteseit, akik a legjobb projekteket mutatták be a lakóingatlan, kiskereskedelmi, kereskedelmi és vendéglátó szektorokban. A 2016-os PRO Awards további presztízsének növelése érdekében a zsűri kiválasztotta a Leginnovatívabb projektet, a Legjobb energetikai teljesítményt bemutató projektet és a Panasonic innovatív GHP technológiáját használó kiemelkedő projektet.
A Panasonic az alábbi projekteket jelölte meg olyanként, amelyek a leginkább tanúskodtak szakmai érzékről és innovatív ötletekről, valamint a fenntartható tervezés, a hatékonyság, a költséghatékonyság és az esztétika terén is újat nyújtottak.
![](https://www.aircon.panasonic.eu/uploads/__/clima_happenings/2021/PRO AWARDS/03-14-WH-PROAWARDS-PANASONIC-21.jpg)
Legjobb lakóingatlan projekt
Greystones, Marina Village Greystones, Írország Aquarea.
![](https://www.aircon.panasonic.eu/uploads/__/clima_happenings/2021/PRO AWARDS/03-11-WH-PROAWARDS-PANASONIC-21.jpg)
![](https://www.aircon.panasonic.eu/uploads/__/clima_happenings/2021/PRO AWARDS/00-02-WH-PROAWARDS-PANASONIC-21.jpg)
Legjobb kereskedelmi projekt
Audi, Németország. RGS Technischer Service GmbH
![](https://www.aircon.panasonic.eu/uploads/__/clima_happenings/2021/PRO AWARDS/00-01-WH-PROAWARDS-PANASONIC-21.jpg)
![](https://www.aircon.panasonic.eu/uploads/__/clima_happenings/2021/PRO AWARDS/03-10-WH-PROAWARDS-PANASONIC-21.jpg)
![](https://www.aircon.panasonic.eu/uploads/__/clima_happenings/2021/PRO AWARDS/00-03-WH-PROAWARDS-PANASONIC-21.jpg)
Legjobb energia-hatékonyságú projekt
Legoland, Németország, KlimaShop! GmbH
![](https://www.aircon.panasonic.eu/uploads/__/clima_happenings/2021/PRO AWARDS/03-12-WH-PROAWARDS-PANASONIC-21.jpg)
![](https://www.aircon.panasonic.eu/uploads/__/clima_happenings/2021/PRO AWARDS/03-13-WH-PROAWARDS-PANASONIC-21.jpg)